Főtámogatónk

Gyógyszeres kezelések

Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik sem szolgált.

  • A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis imperfectában azon alapul, hogy ez a szer, a csontképzést serkenti, és csonttömeg növekedést eredményezhet.
  • A flavonoidok egy bizonyos csoportja rendelkezik csontra gyakorolt hatással.
    A csont felszívódását képes gátolni és az új csontképzést serkenti.
    Ezen hatása alapján alkalmazható osteoporosis kezelésében is.
  • Calcitonin-kezelést csak néhány esetben alkalmaztak, átlagosan nem több mint 3 hetes periódusokban, egy-egy töréskezelést vagy műtéti korrekciót követően. Így hosszú távú eredményekről calcitoninnal kapcsolatban nem tudnak beszámolni OI-ban.
  • Az ipriflavon kezelési eredményei és a törésgyakoriság-csökkenés osteogenesis imperfecta I-es típusában nagyobb reményekre adhat okot. Mindezt megerősíti az eredmény, miszerint OI I-es típusában szignifikáns különbséget észleltek (p = 0,0058) a fluoriddal szemben.

A fluorid és az ipriflavon kezelés hatásának összehasonlítása osteogenesis imperfecta I-es típusában:

Kezelés:

Fluorid:

Ipriflavon:

Betegek száma: 11 16
Átlagos életkor: 22.5 (8-46) 19.9 (9-54)
Törés ráta átlagos csökkenése (%): 41.3 (SD 35.3) 73.l (SD 28.7)
Szignifikancia p = 0.0058

Mellékhatást sem a fluorid, sem az ipriflavon csoportban nem észleltek átlagosan 5 éves kezelési időtartam alatt.
A betegség I-es típusában a törésgyakoriságra kifejtett előnyös hatása miatt az ipriflavon kezelés alkalmazása javasolható, de prospektív, kontrollált vizsgálat hiányában a fluorid alkalmazása sem elvetendő. A betegség III-as típusában egyik kezelési mód sem tekinthető eredményesnek.

Az osteogenesis imperfecta új kezelési lehetősége: biszfoszfonát-kezelés:
Az alkalmazás alapja, hogy a biszfoszfonátot szelektív módon csak az osteoclastok (többmagvú óriássejt a csontvelőben, amelynek a csontfelszívódásban van szerepe) veszik fel, amely egy enzim gátlása révén gátolja a sejtben a koleszterol bioszintézisét. A koleszterin szintjét csökkentő egyéb gyógyszerek hasonló mechanizmussal gátolják a csont resorptióját (felszívódását), de a biszfoszfonátoknál kevésbé specifikus módon.
A biszfoszfonátok felnőttekben tapasztalt kedvező, resorptiót gátló hatása évtizedek óta ismert, osteogenesis imperfectában azonban csak néhány éve kezdték alkalmazni.

A kezelés hatását csontsűrűségméréssel, illetve a törések gyakorisága és a növekedés vizsgálata alapján követték. A csontresorptio gátlásának nyomon követésére a vizelettel ürülő kollagén cross-links (piridinolin) mérése a legalkalmasabb. E csontmarker a csont átépülése során a kollagénből szabadul fel, és jut be a szérumba, majd a vizelettel választódik ki. A más szöveti kollagénekből származó cross-links arányaiban szignifikánsan kevesebb, mint a csont eredetű. A deoxipiridinolin kizárólag a csontból származik, ezért még specifikusabb a csontátépülésre, de csak néhány speciális esetben van eltérés a két paraméter szintjében.
Az elmúlt években több közlemény jelent meg az osteogenesis imperfectában szenvedő gyermekek biszfoszfonát-kezelésének kedvező hatásairól. A kezeléseket döntően súlyos, alacsony növéssel, csontdeformitással járó formákban végezték. Gyermekeknél a komoly gasztrointesztinális (gyomor-bél csatornához tartozó) mellékhatások miatt nem alkalmazható orális kezelés, ezért az intermittáló intravénás kezelési forma terjedt el. A közlemények jól dokumentált módon számolnak be a kezelés csont-resorptiót csökkentő hatásáról, melynek következtében a felépülés/lebomlás aránya a csontfelépülés javára tolódik el. Ennek köszönhetően javult a csontsűrűség, és ritkábbá váltak a törések. A tapasztalatok szerint a kezelés mellett nem lassult számottevően a növekedés, e megállapítást azonban megfelelő kontroll híján fenntartással kell értékelni.
A kezelés legdrámaibbnak tartott hatása az volt, hogy a gyermekek általános közérzete többnyire javult, melyet objektív tesztekkel is igazoltak. Az a tény, hogy az addig rendszeresen fájdalomcsillapítót szedő betegek nem igényeltek tovább fájdalomcsillapítást, és több, addig ágyhoz kötött fekvőbeteg újból járni kezdett, szintén az állapot javulás mellett szól. Mivel a közlemények csak korlátozott számú beteg kontroll nélküli kezeléséről és vizsgálatáról számolnak be, az eredmények értékelése megfontolást igényel.
A biszfoszfonát beépül a csontba, és a resorptio gátlása révén tartósan akkumulálódik. A kezelés hosszú távú hatásai ezért kiszámíthatatlanok. A jelenleg népszerű és egyre gyakrabban alkalmazott biszfoszfonát-kezelés további komoly vizsgálatokat igényel. Egy fontos következtetés azonban már megállapítható:
A mintegy tizenkét éve alkalmazott első kezelés óta a tartós, többéves gyógyszeradásnak sem mutatkoztak komoly mellékhatásai.
Összegezve:

  • 1988-ban alkalmazták először az OI-ban
  • gátolja az osteoclastok aktivitását
  • csökkenti a kalcium szintet
  • csökkenti az osteolytikus csontfájdalmat
  • sikeresen alkalmazták a juvenilis idiopathiás osteoporosisban és Gaucher kórban

Biszfoszfonát kezelés indikációja:

  • gyakori csonttörések
  • csigolya kompresszió
  • csontfájdalom
  • súlyos osteoporosis
  • csont deformitások
  • járásképtelenség

Mellékhatások:

  • nagyon hosszú felezési idő a csontban
  • átmeneti lázas állapot
  • hypocalcaemia (a vér Cl szintjének normális érték alá csökkenése
  • gastrointestinalis tünetek